SZERETTEL AJÁNLOM MINDEN SZEGEDINEK!

Elsősorban városom szülötteinek ajánlom versemet és a továbbiakban mindenkinek aki bármilyen kötődéssel van Szegedhez.

A földnek

A földnek e tenyérnyi darabján születtem én.
Itt van számomra remény.
Vonzhat engem megannyi nácia,
itt van szavamnak ezernyi tónusa.
Itt éltem, éltem megannyi évét a Tisza partján,
hol földre hajolnak a fák,
s a könnyű hajnali szellő,
felém sodorja a fűszálak illatát.

Mikor a vándor lakhelyét elhagyja,
gondolja, helye a világban, ha találtatik,
oly jó lehet, mint lakta szülőhelye volt.
Egyszer mégis évek múlva, éjek-éjén
álmából riasztja egy tétova gondolat:
Mintha messze, messze harang szólna,
pedig csak a csend hegedül.
Egyedül van az éjben,
nagyon egyedül.
Fáradt szíve aprót sajdul,
s könnyet csal a tudat,
bármerre vitte is a sors,
mégis Szeged szülötte marad.
Hisz ott élte, élte megannyi évét
a Tisza partján,
hol földre hajoltak a fák,
s a könnyű hajnali szellő
felé sodorta a fűszálak illatát,
s ott mondtak érte éltében először imát.

Csöppnyi emberkoromban, gyakran,
áhítattal hallgattam, az aranyló habok lágy neszét,
s egyszer a Tisza súgott, egy rég feledett hős regét.
Azóta tudója lettem sok titoknak,
jónak, rossznak, mit elmostak az évszázadok.
A vén folyó lassanként, titkai hű őrzőjévé fogadott.

Nem zúg itt tenger,
nem kéklik hegyorom,
merre a szem ellát sík a határ,
beláthatatlan végtelen, mit szem befogni képtelen.
Olyan föld ez, hol szabadság képzete terem.
E tájékon a természet csodáit bő kézzel nem méreti,
néha csak vihart aratnak, s port kavarnak a szelek.

Bár én, is néha hűtlen vagyok,
lábam alatt, az alföld porával
e tenyérnyi földön itthon vagyok Szegedem,
itt hol a nap magasan jár,
s nyújtózva nyugszik le vöröslő alkonyon,
nappal halat rabol a sirály,
s a Tisza csöndjében éjjel
nyugton alszik a „Király”,
hisz ide temették, több mint ezerötszáz éve már.

Aranyló habok, szőke Tisza,
röghöz kötött vagyok.
Itt éltem meg minden örömöt, s bánatot.
A világ számtalan táján jártam én,
édes dalokat dúdoltak fülembe,
szebbnél szebb nagyvárosok.
Szerelem mézes szavai csaltak:
„ Északi honba menned kell,
így dönt ki a szív szavára felel.”
Mondani mégis mit tudtam volna:
„A földnek e tenyérnyi darabján születtem én.”
Vonzhat szerelem mézes szava,
édes dalokat dúdoló nagyvárosok
e tenyérnyi földön itthon vagyok,
s talán holtig maradok,
itt ahol szavamnak ezernyi a tónusa,
s éltem megannyi évét éltem,
a Tisza partján, hol földre hajolnak a fák,
s a könnyű hajnali szellő
felém, sodorja a fűszálak illatát.

2001 Szeged
Nagy Zsuzsanna