Szekszárdi Miklós lapja

re, Szabó Lászlóné.
Szeretnénk segíteni, de nem engedik... Talán a nyelvükön sem értünk. De az ambivalenciájukat azt hiszem,leírtam az írásomban, tessék csak újra elolvasni...
Mellesleg készítettem annak idején,a börtön riportfilmem előtt két,elég jól sikerült hajléktalan riportfilmet. (A szakma dicsérte,nem az öndicséret beszél belőlem.) A második elején felvetettem az azóta is nyitott kérdést: számtalan ismerősöm van,akiken átgázolt az élet, mégsem váltak hajléktalanná. Aki megkértariportra,hajléktalan "ismerős", 4 diplomás ember ... Mi kell tehát ahhoz,hogy egy ember hajléktalan sorsra kerüljön? Kinek a felelőssége: a társadalomé, az egyéné,vagy mindkettőé? Talán az utolsó, de egyöntetű választ nem lehet rá adni. Amikor kiértünk a térre,az ott lézengő másik két hajléktalan eléggé ellenségesen fogadott minket ... aztán odajöttek, hallgatták az interjút; tetszett nekik, végül ők is nyilatkozni akartak.Az aluliskolázottról, szerencsétlenről, kár beszélni. Dezsőke viszont,aki azóta már az égben köttet magának jó kis pulóvereket, értelmes volt és igazat beszélt, nem kertelt.Nagyon keserű társadalmi igazságokat fogalmazott meg, de nem tagadta a saját felelősségét sem: a pia is közrejátszott abban, hogy felsőfokú vendéglátóipari végzettséggel az utcára került. Kérdésemre:Nem érzed úgy, Dezső, hogy ti magatok is ragaszkodtok a saját nyomorúságotokhoz? - elismerte,de,ebben sok igazság van...
Karácsony közeledtével, kicsit sztereotip kérdéssel fejeztem be:te mit szeretnél karácsonyra?
- "Hát,hallod,most jó nehezet kérdeztél ... hát, talán ... egy jó kis pppppulóóvert...
Legalább tízen-tizenöten felhívtak: hol lehet megtalálni ezt a jóembert? Mert szeretnének neki adni egy f...a kis pulóvert.
De, akin senki nem tudott segíteni, nem isérdeklődtek utána,hiszen a kérése nehezen manifesztálható volt,az az eredeti interjúalany, a 4 diplomás,lecsúszott értelmiségi volt.
Nekem még most is gombóc nő a torkomban, amikor leírom,ő mit válaszolt erre a kérdésemre:
-" Mit? Hát ...egy jó közösséget.Egy .... egy igazi családi otthont. Egy kis kommunikációt... nagyon hiányzik ... - s ahogy a torzonborz, szakállas,bűzös alak rámnézett az utolsó szavaknál,láttam,hogy majdnem elsírja magát.
Nos, kezeit csókolom,még most is biztos abban,hogy ők utasítanak el minket? Vagy csak nem mindenkinek nyílnak meg?

De még egy epizódot megemlítenék. Amikor a Csilllag Börtönben a 22 évre elítélt gyilkos(a zugkocsmárost gyilkolta meg részegen),elmondta, nem tudja, mit fog kezdeni,ha szabadul. A két évtized alatt 20 ezer Ft-ot keresett; a felesége még a festőszerszámait eladta ...nincs hova mennie sem. S amikor utolsó kérdésnek feltettem:mi az,amire igazán vágyik? Sóhajtott egyet és így válaszolt: -"Mire? hhhhhh... nehéz kérdés .... hát .... szeretetre ... leginkább."
Én pedig megkövülve ültem ott, szemben az elítélttel és képletesen szólva,a hátamon felállt a szőr.
Mivel fejezhetném be?
Rockrajongó is vagyok, nem csak irodalmár: egy Pink Floyd idézettel.
Tetszik ismerni tőlük az On the turning away (Elfordulásban) c. számot?

Amikor elfordulásban vagy
a sápadtaktól és az elesettektől,
nem hallhatod szavaikat,
amelyekkel arra kérnek:
Ne törődj bele,hogy az egész
csak mások szenvedése.
Mert egy nap rádöbbensz,
te is azokhoz tartozol,
akik hátat fordítanak.
Köszönettel tartozom a filmek elkészítéséért, amelyek során láthattam a másik oldalt,operatőr barátomnak, Dani Gézának.