A hosszú hosszú évek folyamán sok mindent csináltam.
27 év alatt végigjártam a vasúti ranglétrát a MÁV nál.
Voltam kocsifelíró, váltókezelő, magyarán bakter, árupénztáros, forgalmi szolgálattevő, állomásfőnök és vasútigazgatósági menetirányító.
Azután, ahogy a művészi ambícióim nyíladozni kezdtek és a vasút kötött, mondhatni vaskalapos légköre lelkileg szinte gúzsba kötött, - istenem, későn érő típus vagyok - áttértem a televíziózásra.
Mivel fiatal koromban orvos is szerettem volna lenni, a fő profilom az egészségügyi újságírást lett.
Bizony, pszichiáter szerettem volna lenni, de aztán a könnyebb utat választottam és beértem azzal, hogy időnként páciens legyek ...
Később írásra is adtam a fejem, megjelent három könyvem, egy regény pedig befejezetlenül pihen a számítógépemben.
A 66. születésnapom után azonban rápillantottam az órára, hűha, így eltelt volna az idő? És még blogger nem is voltam ...
Mert az írás kicsit olyan, mint a pszichoterápia. Az ember sok mindent ki tud magából adni. A könyvírás persze sokat jelent és irodalmilag is értékesebb, de kötöttebb műfaj, mint blogot írni.
A kiadó esetleg modorosabb stílust követelhet meg, én pedig szívesen fejezem ki magam kötetlenebbül.
Szeretek ironizálni, viccelődni, horribile dictu még gúnyolódni is mindazokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekről valamilyen véleményem alakult ki, vagy a viccelődés lehetőségét rejti magában.
Mert véleménye mindenkinek van, mint lyuk a seggén.
Ez pedig szereti elmondani, néha a körülményekhez képest oda nem tartozó módon.
Megboldogult röszkei állomásfőnök koromban még az elődömnél történt. Szeged állomásról járt ki váltókezelőt helyettesíteni egy vonali tartalékos, aki most nevezzünk Istvánnak.
A vonali tartalékos fogalmát még Kőrösi Jani bácsi határozta meg a maga módján úgy, hogy a vonali tartalékos az a vasutas, aki a süketnek, bénák, betegek és szabadságoltak helyettesítését csinálja.
István éppen a megbetegedett váltókezelőt járt ki helyettesíteni Röszkére.
Véleménye persze Istvánnak is volt. Sokszor mondogatta a többieknek, nem jól van ez így, de majd megmondom a főnöknek termelési tanácskozáson, majd meglátjátok!
Hogy konkrétan mi nem volt jó, az persze senkinek nem mondta el, ezért mindenki várta a közeledő termelési tanácskozás napját, amikor majd megtudhatja, mi az ami nem jó.
Eljött a nagy nap, összegyűlt az egész állomás személyzete, azok is akik dolgoztak, azok is, akik aznap éppen szabadnaposnak voltak.
Állomásfőnök elődöm elmondta a maga litániáját és átadta a szót beosztottjainak: Tessék elvtársak, szóljanak hozzá!
Mindenki lapított csendben, mint az a bizonyos a fűben, csak Pista fészkelődött és két percnyi csend után szólásra jelentkezett.
- Tessék elvtársam, parancsoljon!
Pista felállt és röviden de velősen kifejtette: nem jól van ez így, főnök elvtárs, b***** meg a k**** isten! - azzal leült.
Azt soha nem tudta meg senki, szerinte mi nem volt jó, mert másnaptól kezdve Röszkére soha többet nem kellett jönnie dolgoznia...
Nem vagyok benne biztos, az ő esetére is az vonatkozik-e, mondj igazat és betörik a fejed...