Hozzászólás

HozzászólásokSzekszárdi Miklós által a Január 22, 2010-on 7:36am-kor

http://www.youtube.com/watch?v=TzkGdEo6QPo

http://www.youtube.com/watch?v=1j2m0BbLpWc&feature =related


A Rammstein az utóbbi időben okozott pár meglepetést számomra. Ezek közé tartozik a Seeman (Tengerész) is ...
Az első link hangzásra nincs olyan jó, viszont kicsit majdhogynem megindító a gumicsónakban a kezek tengerén körbecsónakáztatott billentyűs...
A másik, a klip a hangzás minősége miatt jobb.


Rammstein: Tengerész
Jöjj a csónakomba
vihar készülődik
És beesteledik
Merre akarsz menni?
Oly’ egyedül
hánykolódsz
Ki fogja meg kezedet
Ha a tengervíz
lehúz?
Merre akarsz menni?
Oly’ parttalan
a hideg tenger
Jöjj a csónakomba
Az őszi szél
kifeszíti a vitorlákat
A lámpásoknál állsz
Könnyekkel az arcodon
A nap lenyugszik
Az őszi szél üresre sepri az utcákat
A lámpásoknál állsz
Könnyes arccal
Az éjjeli fény elűzi az árnyakat
Az idő áll és ősz lesz
Jöjj csónakomba
A vágy lesz
a kormányos
Jöjj csónakomba
A legjobb tengerész
én vagyok
A lámpásoknál állsz
Könnyes arccal
Tüzet veszel a gyertyáról
Az idő áll és ősz lesz
Csak az anyádról beszélnek
Ily’ kegyetlen is csak az éjszaka lehet
A végén úgyis egymagam maradok
Az idő áll
és én fázom

HozzászólásokSzekszárdi Miklós által a Január 5, 2010-on 6:48pm-kor

Semmi sem az, aminek látszik. A német, és csak németül éneklő Rammstein együttest általában elkönyvelik ipari metál együttesnek az olyan számaik alapján, mint például az Asche zu asche, a Du hast vagy az Engel. A Reise, reise c. számuk már zenéjében és szövegében már utal valami mögöttes értékre:

Reise, reise (Rammstein)

Utazz, utazz

A hullámok hátán is csata zajlik
Hol hal és hús a tengerhez úszik
Az egyik a lándzsát a seregbe vágja
A másik azt a tengerbe hajítja

Ahoi

Úton úton, tengerész úton,
Mindenki teszi más-más módon
Van ki a dárdát, az emberbe döfi
A másik ezt a halakkal teszi
Úton úton, tengerész úton
És halkan sírnak a hullámok
Vérükbe lándzsa merül
És az lassan a tengerbe ürül
A dárda húsba kell, hogy fúljon
Hal és ember mélybe hulljon
Ott, hol a fekete lélek él
A horizonton nincsen fény

Ahoi

Úton úton, tengerész úton
Mindenki a maga módján
Van ki a dárdát, az emberbe döfi
A másik ezt a halakkal teszi
Úton úton, tengerész úton
És halkan sírnak a hullámok
Vérükbe lándzsa merül
És az lassan a tengerbe ürül
Úton úton tengerész úton
És halkan sírnak a hullámok
Szívükben egy lándzsa áll
És lassan vérük a homokba száll

A teljes szövegi és zenei ambivalencia azonban az Ohne dich (nélküled) c. számukban csúcsosodik ki:

Ohne dich (Rammstein)

Nélküled
Menni fogok a fenyőkhöz
Oda, ahol utoljára láttam őt
De az este fátylat borított a földre
És az erdőszéli utak mögött
Ahol az erdő sötét és üres

kínoz engem,óh kínoz
És a madarak nem
énekelnek többé

Nélküled én nem élhetek
Nélküled!
Veled annyira egyedül vagyok
Nélküled!
Nélküled én számolom az órákat
Nélküled!
Nélküled a másodpercek
Értéktelenek!

Az ágakon, az árokban
Most csendes és élet nélküli
A lélegzés olyan nehezen esik
kín, óh kín
és a madarak nem énekelnek többé



Nélküled én nem élhetek
Nélküled!
Veled annyira egyedül vagyok
Nélküled!
Nélküled én számolom az órákat
Nélküled!
Nélküled a másodpercek
Értéktelenek!


Nélküled!

És a lélegzés olyan nehezen esik
kín, óh kín
és a madarak nem énekelnek többé

Nélküled én nem élhetek
Nélküled!
Veled annyira egyedül vagyok
Nélküled!
Nélküled én számolom az órákat
Nélküled!
Nélküled a másodpercek
Értéktelenek!

Szintén lírai hangvétel, de már kemény szöveg a Mama:

http://www.youtube.com/watch?v=CJebY9c-x6A">
target="_blank">

Anya

Agg gyermeksereg hulló könnyét
Ősz hajszálra fűzöm fel én
Magasba dobom a nedves láncot
Bárcsak lenne anyám, azt kívánom

Nincsen nap mi rám ragyogott
Nem volt mell mi tejet adott
Torkomban egy cső rejtőzik
Hasamon köldök nem leledzik

Anya!

Emlőt soha nem szophattam
Nem volt hajlat, hol elbújhattam
Nem volt kitől nevet kapjak
Gyűlöletben, mag nélkül fogantam

Az anyának kinek nem kellettem
Ma éjjel én azt ígértem
Egy betegséget kap majd tőlem
A folyó mélyén elsüllyesztem

Anya!

Hűtlen lelkét elátkozom
Anyajegy csúfíja homlokom
Kés csókjával tüntetem el
Akkor is ha pusztulnom kell

Anya!

Hűtlen lelkét elátkozom
Anyajegy csúfíja homlokom
Kés csókjával tüntetem el
Akkor is ha itt vérzem el

Anyám, adj erőt!

HozzászólásokSkoda Gyorgy által a November 24, 2009-on 1:40am-kor

Tisztelt tagok sajnos megszunt a slager radio ,de tovabbra is elerheto lesz ezen a web cimen : www.millioradio.hu

HozzászólásokSkoda Gyorgy által a November 21, 2009-on 7:58pm-kor

udvozlok mindenkit sokszeretettel .Nagy rajongoja vagyok a rock zenenek ,kedvenc egyutesem az Omega egyutes szeretem meg az Illest,P-mobil,LGT .

HozzászólásokHorváth Zoltán által a Október 20, 2009-on 8:56am-kor

Hát.... igen tanulságos, figyelemreméltó, fontos és felemelő gondolatok ezek. Be kell valljam, mivel egy kicsit fiatalabb vagyok nálad és csak apró gyerekként éltem ebben a korban, csak elképzelni tudom az akkori hangulatot, Woodstock jelentőségét. Amiket leírtál természetesen az én generációm számára sem ismeretlen események, a felsorolt előadókat is sokan ismerjük, szeretjük és érteni véljük. De olvasva soraidat be kell lássam hogy csak a felszínt kapargatom. Ma reggel hallottam a tv-ben hogy forgatókönyvíró pályázatot írtak ki, közép és felsőfokú oktatási intézmények diákjainak 56-al kapcsolatban. Arra gondoltam hogy bizonyára születtek jó fikciós, vagy akár dokumentalista művek, de valami bizonyára hiányozni fog belőlük, a személyes átélés hiánya. No de mit tegyünk, a világ már csak ilyen, egyszerre csak egy korban élhetünk, mindenki a sajátjában. Én is sajnálkozom a mostani fiatalokon hogy nem jut nekik rendes zene és nem értik a számunkra harmincasok, negyvenesek számára oly kedves és fontos korszakot. Bár most Ők is szeretik és hallgatják a 70, 80-as évek retro zenéit, de a kort nem értik, mert bár az 50-es hatvanas éveknél talán valamivel csendesebb volt, azért annak is megvolt a maga különlegessége, hogy ne mondjam bája. Nemmond számukra semmit pl. az a márkanév hogy Jugoton. Már csak ezért is érdemes tisztelni minden történelmi korszakot még ha nem is éltünk benne és nem is igazán tudjuk átérezni, a fontosságát el kell fogadnunk.

HozzászólásokSzekszárdi Miklós által a Október 20, 2009-on 7:59am-kor

A korszak, amiben éltem…

A woodstocki nemzedék: a történelem középső gyerekei

A "woodstocki nemzedék" egyik utolsó mohikánjának tartom magam; mi voltunk a történelem középső gyerekei: nekünk nem voltak nagy világháborúink, csak vietnami háború és a hidegháború.... Fura egy kor volt, az szent igaz. 1962-ben a Kubába telepített atomrakéták miatt napokig lélegzet visszafojtva figyelt a világ, mert azt hittük, perceken belül kitör az atomháború. A berliniek egy reggel arra ébredtek, hogy fal választja el a keletet a nyugattól, a testvéreket, rokonokat egymástól.
"Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott. A falat később folyamatosan “modernizálták”: tulajdonképpen két, 3,5-4 méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, különböző akadályrendszerek nehezítették a menekülést
A nyugat-berlini diákok úgy gondolták, hogy ők is képesek arra, amit algériai diáktársaik tudnak, vagyis ők is tudnak bánni a plasztikbombákkal. És akkor ezt a mocskos dolgot hamarabb röpítik a levegőbe, mint ahogy odaátról újra fel tudják építeni. Ám ekkor a nyugat-berlini szenátus utasítást kapott a három nyugati hatalomtól, hogy vessék be a nyugat-berlini rendőrséget a Fal védelmére. Ez keserű volt.
És lett még keserűbb is. A tulajdonképpeni lélektani válság egy évvel később következett be. Amikor Peter Fechter ötven percen át jajkiáltások közepette haldoklott a Falnál. Mert át akart jutni Nyugatra. Peter Fechter csak egy volt a Fal sok halálos áldozata közül. . Az évekig érvényes tűzparancs miatt a berlini határokon több mint félszáz menekülő veszítette életét. Az utolsó halálos lövéseket 89 elején, talán háromnegyed évvel a Fal leomlása előtt adták le egy fiatal menekülőre."
Hát ebben a korban éltem én a fiatal éveimet. Közben megindult az amerikaiak furcsa háborúja Vietnamban; Dél-Amerikában lelötték Che Guevarrát, az egyetlen olyan embert, aki nem a későbi torz rendszer hivatalnokaként funkcionált tovább, hanem a dél-amerikai nyomort látva, jómódú ügyvéd családjaként lett meggyőződéses forradalmár. S bár sokan gyilkosnak, vagy kommunista terroristának tartják, közhely, de igaz: élt és halt azért, amiben hitt.
A hírek persze szelektíven áramlottak át határainkon. Ez vonatkozott a zenére is, hiszen akkoriban a zene az egyik legfontosabb tiltakozási mód volt a hatalommal szemben. Legalábbis tőlünk nyugatra. Gondoljunk csak Crosby,Stills, Nash and Young halhatatlan szerzeményére, a Four dead in Ohióra... A történet talán ismert: a Kent állambeli Ohioban a vietnami háború ellen tüntető diákok ellen felvonuló nemzeti gárdisták, Nixon "ólomkatonái" a tüntetők közé lőttek és négy halott diák maradt a földön... "Thin soldiers and Nixon coming... four dead in Ohio" énekelte, jajveszékelte panaszos indián hangján Nash.
A nyelvi barikád is segítette az információ hiányt. Oroszul kötelező volt tanulnunk, és a seggünket vertük a földhöz örömünkben, amikor gimiben az elsők között tanulhattunk angolt. Persze, ettől függetlenül még fingunk se volt, tulajdonképp miről is szól a idegháború elleni tiltakozás egyik hard rock himnusza, a Deep Purple Child in time-ja...
Hát ebben a korban nőttem fel. Amikor a 70-es években mint diák Berlinben jártam és a "Rédió Láxemburgot" hallgattam éjszaka az utcán, odajött a yard, igazoltatott, nagyon udvariasan megnézte a magyar személyi. igazolványomat is, majd a kísérőm segítségével arra kért, halkítsam le a rádióm, mert náluk tilos a politikai tartalom miatt ezt az adót hallgatni... egy zenei adót. Beszarás. Szóval mi, itt a legvidámabb barakkban még viszonylag jól "elvoltunk".
Aztán jött 89, a német menekültek átengedése, ami nagymértékben hozzájárult a berlini fal leomlásához. És végre hozzánk is eljött filmen a fal, természetesen a Pink Floyd The Wall - ja. Talán akkor, amikor a filmet először láttam, akkor szembesültem először azzal az érzéssel, mennyi mindent nem értettem meg fiatalabb koromban ... mert nem is engedték, hogy tökéletesen megérthessem.
Aki ismeri a filmet, talán megérti, miről beszélek. A film egy remekmű. Zenéje, szövege nemkülönben. Emlékszem, amikor sorban álltam jegyért, előttem két, 14 éves forma srác állt és félhangosan dúdolgatott: we don't need you..." És én kicsit meg voltam hatódva, hogy ez a zene mennyire időt álló, és hogy "az én zeném" a fiatalabb generáció zenéje is. És hogy ez a zene teljes egészében miről szólt ... hát nem én voltam az egyetlen a nézőtéren, aki igazából akkor szembesült vele; mert amikor már az utolsó hangjegyek is elhallgattak, a szereposztás rég lement, a villanyok már felgyulladtak és az egész nézőtér ott ült egy pisszenés nélkül, síri, döbbent csendben. Hosszú-hosszú másodpercek teltek el, mire a szemlátomást megdöbbent nézők elkezdtek szállingózni kifelé ...
Szóval sajnos sok mindent csak utólag ért meg az ember abból, ami történt vele.
Kedvenc példám az a U2 amerikai koncert, aminek dévédé változata közel 50 éves koromban jutott el hozzám. A Sunday, bloody sunday szám szövegét és történelmi hátterét jól ismertem; mégis, amikor Bono a szám közben improvizál egy prózai betétet, szinte beletapadtam a fotelbe, a hátamon felállt a szőr és bizsergett a tarkóm, miközben a torkomban egy kurva nagy gombócot éreztem...
Edge halkan "röcögtette" a gitárját, dob és basszus elhallgatott, Bono pedig rákezdett a monológra, szinte köpködve ki magából a szavakat:
"Amióta itt vagyunk Amerikában, sokan kerestek meg az itt élő ír emigránsok közül, köztük olyanok, akik évtizedek óta itt élnek, hogy milyen remek dolog az ellenállás az anyaországban; milyen dicsőséges a forradalom és milyen dicső dolog meghalni a forradalomért... b*ssz*tok meg a forradalmat!!!!! Mi a dicsőséges abban, amikor a férjet hajnalban a felesége és a gyerekei szeme láttára rángatják ki az ágyából és lövik agyon?! Mi a dicsőséges a megemlékezésnapi bombákban ... a halottakban és a kínzásokban?! Mi a dicsőséges ebben? " - No more!!!!Sign!!!! No more!!!! kiáltja bele a gerjedő mikrofonba szintev sikoltva, majd megszólal a basszus, a dob és folytatódik a szám. Én pedig ültem megkövülve a pillanatok sokkoló hatása alatt, a szempillám alatt a kitörni készülő könyekkel, mert akkor esett le igazán, mikről is hallottam valójában anno 1970-90 között... Pedig ismertem a Beatles számot is, Give Ireland back to the irish...
Azóta vagyok még inkább úgy: I can't believe the news today... egyedül csak a zenében.

Napjainkra azonban a zenében is egyre jobban előtérbe kerül az igénytelenség, a dallamtalan, mondani való nélküli semmi-szöveg... a tuc-tuc, aminek csak üteme van, de az is csak egy egysíkú osztinátó. Hol vannak ezek kreativitás szempontából a néhai, "nyolckarúnak" nevezett Cozy Powell ritmusszekcióitól ,John Bonham ágyúlövéssel és svájci órával keresztezett dobolásától... szerencsére azért akadnak olyanok is, mint pl. a Nightwish együttes dobosa, a kis Yukka, aki felfújt pofával, két lábgéppel veri a fergeteges tizenhatodokat ... Sajnos még az ilyan együtteseket is eléri a végzet, hiszen Tarja kiválásával tulajdonképpen nincs Nightwish, csak az utólagos egymásra mutogatás. Én pedig kicsit félek... félek, ha Mark Knopfler fahangja végleg elnémul, ha Nicko, az Iron Maiden dobosa kezéből végleg kiesik a dobverő, elkopik Bruce Dickinsonból és Harrisból az invenció,Janik Geers, Malmsteen ujjai lelassulnak, David Gilmour eltűnik a színpadról, Gillanék végleg eltünnek az aggok házában, miközben sokan a kommerciális sikerek miatt műfajt váltottak, mint például Ritchie Blackmore, a 20. század végének egyik meghatározó gitárosa, aki feleségét kísérő trubadurrá avanzsált visszafelé, akkor mi lesz ezzel a zenével? Aminek létjogosultságát, meghatározó szerepét csak az ostobák vitatják.